Betyárdalok, rabénekek

----------------------

(válogatás a magyar népköltészetből)

Mikor visznek Szeged felé,

Nyílnak az egek kétfelé;

Hullnak a fényes csillagok,

Mert látják: bűntelen vagyok;

Mert látják: bűntelen vagyok.

Hej, Ráday, majd megbánod,

Hogy a rabot lecsigázod!

Hátadból vágok bőrdudát,

Azon fúvom a rabnótát;

Azon fúvom a rabnótát!

Nem loptam én életembe,

Csak hat tinót Debrecenbe,

Azt sem akartam ellopni,

De nem tudtam vásárolni;

De nem tudtam vásárolni.

Kettőt adtam a bírónak,

Kettőt a szabadítónak,

Mégis rám verték a vasat

Szegedi vár gangja alatt;

Szegedi vár gangja alatt.

Ugyan, hogy írjak babámnak,

Az én kedves galambomnak?

Ugyan, hogy adjam tudtára,

Hogy itt vagyok nagy rabságba;

Hogy itt vagyok nagy fogságba?

Kezem reszket, nem írhatok,

Szemem könnyitől nem látok,

Nem ér semmit, ha írok is,

Ha azt lepecsételem is;

Ha azt lepecsételem is.

Szállj fel, kis fekete fecském,

Vedd szárnyadra levelecském;

Vidd el nékem ráró módra,

Tedd le babám asztalára;

Tedd le babám asztalára!

Ha valami választ adna,

Repülj vissza rostélyomra!

Vigasztald meg bús szívemet,

Én nyomorult életemet;

Vigasztald meg bús szívemet!

Amott legel hat pej csikó magába;

Mind a hatnak békóba van a lába.

-- Ergye, pajtás, térítsd vissza a csikót,

Hadd vögyem le a lábárul a békót!

-- Ha levögyük a lábárul a békót,

Hát azután merre hajtsuk a csikót?

-- Majd elhajtsuk arra, merre nap lejár;

Arra, tudom, a gazdája úgysem jár.

Arra (j)alá az alföldi csárdába

Három betyárgyerök iszik bújába;

Kit bújába, bánatjába mögiszik,

Mögkeresi, még más embör aluszik.

Betyárgyerök alatt zörög a haraszt.

Nyár derekán takarodzik a paraszt.

Úgy elhányja-veti szögény erejét:

Elaluszik, elhajtják az hat ökrét.

Szolgagyerök szalad haza ijedve:

-- Bátyám uram, elveszött a hat ökre!

Van imádság szögbe, likba, sarokba;

Lótás-futás högyön-völgyön, ódalba.

Isten teremtötte a betyárokat,

Azok által veri a gazdagokat.

Hogyha betyárgyerök nem találkozna,

Gazdag embör soha nem imádkozna.

Mikor Rózsa Sándor

Felült a lovára,

Aranyrojtos bő gatyája

Lobogott utánna.

Arany a kantárja,

Ezüst a zablája,

Sárgarézzel van kiverve

A nyerögkápája.

- Röpülj, lovam, röpülj

Félegyháza felől!

Röpülj le Gondi Modolhó!

Maga van egyedül.

"Jaj de szennyes a kend inge, gatyája,

Elszennyezte az aradi stokházba." --

"Mosd ki, rózsám, ingem, gatyám fehérre,

Holnap visznek az agyitor elébe.

Ha bevisznek az agyitor házába,

Leborulok törvényszék asztalára,

Rabláncomat siralmasan zörgetem --

Jaj de bánom, hogy én katona lettem!

Még azt mondja az agyitor énnékem,

Hogy a hóhér veszi el az életem --

Trombitások három rúfot fujjanak,

Jaj istenem! -- holnap felakasztanak.

Édesanyám, pénz van a kend zsebébe;

Tartsa kend hát, hadd markoljak beléje,

Csináltatok abból egy szép koporsót,

Sárga szeggel, hat sorjával ráveretem a jaj-szót."

Elhervadt citrusfa

A magos hegytetőn,

Én is elhervadtam

A börtön fenekén.

Kilencfontos vasat

Nyolcat elszaggattam.

Kilencediket is

Jól elvásítottam.

Anyám, kedves anyám,

Kérjed levelemet,

Kérjed levelemet,

Szabad életemet.

Anyám, kedves anyám,

Mit mondtak az urak?

Azt mondták az urak,

Hogy felakasztanak.

Ó te drága anyám,

Kár volna azt tenni,

Szép göndör hajamat

Szélnek ereszteni.

Sem egyért, sem másért,

Két szürke pejkóért,

Hozzátartozandó

Sallangos szerszámért.

Isten hozzád, szülöttem föld!

Énmiattam lehetsz már zöld;

Tiportalak, nem tiporlak.

Isten hozzád, már itthagylak.

Nem hitted el, édes rózsám:

Két szál deszka a nyoszolyám;

Sűrű csillag és holdvilág,

Ragyogó napfény se süt rám.

Nem hitted el, édesanyám:

Két szál deszka a nyoszolyám;

Sűrű csillag és holdvilág,

Majd a fényes nap még süt rám!

Azt se hittem volna soha:

Tömlöc oldalamat nyomja,

Bodor hajam lekoptassa,

Piros orcám meghervassza.

Rab vagyok, rab vagyok,

Szabadulást várok.

A Jóisten tudja,

Mikó szabadulok.

Látom az urakat,

Tizennyócan vannak.

Mind a tizennyócan

Rúlam törvényt hoznak.

Kitárják előttem

A fekete könyvet;

Számlálják előttem

Betyár életemet.

Akkó lesz énneköm

Hazamenetelöm,

Maj ha egy szöm búza

Száz körösztöt teröm.

Dehát az nem teröm,

Dehát az nem teröm!

Nem is lesz énneköm

Hazamenetelöm.

Fújdogál a szellő magyar hazám felől,

Sokat gondolkodtam a szeretőm felől.

De ne csodáld, babám, hogy én sárga vagyok:

Kilenc esztendeje, mióta Vácon vagyok.

Kilencfontos vasbul hármat elszaggattam,

A negyediket is jó megvásítottam.

Elibem terjesztik a fekete könyvet,

Elibem számlálják betyár életömet.

Űtettem violát, raktam fődet rája;

Minden betyárgyerek vigyázzon magára!

Vigyázzon magára, ne kerüljön Vácra,

A váci tömlöcnek alsó szobájába;

Alsó szobájába, békák tanyájára!

Minden betyárgyerek vigyázzon magára!

Véremmel írattam

E kis cédulácskám,

De nincs oly követem,

Kitől elküldhessem.

Méhemtől küldeném,

Félek, mezőre száll,

Kedve szerint való

Virágjára talál.

Szarkától küldeném,

De igen cserregő;

Titkos bánatimat,

Félek, kicserregi.

Készülj, édes fecském,

Vidd el levelecském:

Se nem olyan közel,

Se nem olyan messze,

Csak túl a tengeren

Harminc mérfődnyire,

Ahol nevelkedik

Egy kerek dombocska;

Egy kerek dombocska,

Egy kicsi falucska.

Tudom, megismered

Az én rózsám házát.

Ónos az ablaka,

Üveg az ajtaja.

Az ablak alatt van

Egy édes almafa.

Édes az almája,

Hamis a gazdája.

Adta vóna Isten,

Ne ismertem volna!

Fekete két szemem

Ki nem sírtam volna,

Gesztenyeszín hajam

Meg nem őszült volna.

Ha kérdi: hogy vagyok?

Mondd meg, hogy rab vagyok.

Magam egészségben,

Szívem gyötrelemben.

Felszállott a páva

Vármegye házára,

Sok szegénylegénynek

Szabadulására.

Várj meg, páva, várj meg,

Hadd izenjek tőled,

Apámnak, anyámnak,

Szívbeli mátkámnak.

Ha kérdik: hogy vagyok,

Mondjad, hogy rab vagyok,

A jóisten tudja,

Mikor szabadulok.

Rab vagy rózsám, rab vagy,

Én meg beteg vagyok;

Ha el nem jössz hozzám,

Talán meg is halok.